2011. május 2., hétfő

FOTON GYŰRŰ

FOTON GYŰRŰ


Ezt úgy kaptam, de annyit fűznék hozzá, hogy a Földünk jelenleg is a fotonövben, vagy más szóval foton-zónában tartózkodik, s ez már 12 éve kezdődött, de az idén már csak pár hétig leszünk rajta kívül, és jövőre a Föld, Nap körüli pályájának minden szakasza a foton-zónában marad pár ezer évig. Ez is kozmikus periodicitás, s sok ilyen volt már a Föld-történet során. A világ folyamatosan változik és nekünk is folyamatosan változnunk kell, mert ha nem ezt tesszük, akkor lehetnek problémáink! Szabad minden helyzetben szépen viselkedni!
   A NASA -tól kiszivárgott...
     Az Idő vége nem jelenti a Világ végét, mint ahogyan az hibásan volt értelmezve és közvetítve a Biblián át. A 
2012-ben várt változás teljesen megváltoztatja majd a Földön az életet és  magát az emberiséget
       - A Hold létrehozza saját légkörét nátrium vegyületekből mely most 6000 km2  területen terül el
-         A Mars légköre is gyorsan növekszik mely az Observer 1997-es meghíbásodásához vezetett..
-         A Föld légkörében ma is változások történnek, a felső rétegekben egy eddig nem létező  új gáz jelent meg, a vulkáni tevékenység 1875 óta az 5 szőrösére nőtt
-         A Vénusz fényerőssége jelentősen megnőtt
-         A Jupiter mágneses tere megduplázódott, a bolygó és egyik holdja közt ionizált sugárzás tubusát észlelték
-         Az Uránusz és Neptunusz pólusai felcserélődtek, nő a mágneses erőterük és folyamatosan növekszik a fényük
-         A Nap mágneses tere 1901 óta 230%-al nőtt

Szibéria Nemzeti Tudományos Akadémia jelenti, hogy ezek a  Naprendszerben  észlelt sokoldalú változások a Foton Gyűrű -be való behatolásnak tulajdonítható, mely egy jóval erősebb energiájú kozmikus zóna.. Ezen energiát veszi át a Nap és szórja az egész Naprendszerben. A Foton Gyűrű több sávos fotoncsík mely a Galaktika központjából áramlik, a Tejút spiráljait követve.
A mi naprendszerünk ezt a Gyűrűt 25920 év alatt, mely periódust Galaktikus Évnek nevezünk (az ókoriak Nagy Évnek hívták)  kétszer keresztez . Az átszelés 2000 évet tart.
Úgy  értékelhető, hogy a Nap már 1998 óta behatolt a Gyűrűbe és a Földre ez 
2012-re tehető.
A Foton Gyűrűbe való behatolás a Biblia által jövendölt félelmetes  spirituális változást  okoz az embernek.
Feltehető, hogy azon emberek melyek egoista viselkedés, alacsony aura lüktetés jellemez a Foton Gyűrű magas frekvenciájú sugárzását  nem tudják elviselni. Tehát egy nagy  spirituális alapokra épülő természetes szelekció következik be.
-         Minden lény elsősorban energiából épül fel. Az energia információt és annak fordítottját jelenti. Az anyagi test más energiatestek takarója. Természetesen az ember is az univerzális felépítés része.
-         Annak tényét, hogy ezek tiszta energiák az idők során tett megállapítások, valamint az utóbbi két évszázad tudományos kutatásai képezik.
-         Negatív érzületek, megélések negatív, káros energiákat termelnek , a gondolatok akár anyagiasodhatnak is ( lásd a Montauk kísérletet)
-         Az érzelmek, megélések,  emberi gondolatatoknak mint minden energiának van egy adott rezgése. Egy negatív energiának a fejlődés egyetemes törvénye szerint természetesen csak alacsony rezgésszáma lehet.
A Világegyetemben semmi sem véletlenszerű , minden alárendelődik egy célnak, mely az élet fennmaradása és fejlődése. Az anyag önmagában fel van vértezve az élet teremtésének megmagyarázhatatlan teljesítményével. Léteznek egyetemes kémiai, fizikai, asztronómiai de jogi törvények is. Ezek azonban nem kizárólagosak, a Világegyetem nem  a Nép Hadteste , a napirenden a  sokszínűség  van. /Ozsváthné hozzászólása/
         
           A Föld 
2012-ben         
A Földön az élet radikális változását eredményezi a Foton Gyűrűn történő áthaladás. Konkrétan ez mit jelent ?
 A Foton Gyűrű annyira óriási, hogy átszelése is 2000 évet vesz igénybe, erős elektro-mágneses sugárzást bocsájt ki a látható és a láthatatlan frekvenciákban, beleértve az X sugárzást.
A Gyűrű fotonjai egy sokoldalú és sokkoló hatást fejtenek ki a földi anyagra. Elsősorban minden test fluoreszkálni fog, mely hatása, hogy 2000 évig nem lesznek éjszakák. ! A testek által kibocsájtott fény hőhatás nélküli, és nem lesz árnyék.
 Az egész naprendszer molekuláris anyag struktúrája változik, a fotonenergia megoldja a NASA gondját, a fő szabad és környezetkímélő energia forrásáva válva. (ahogyan azt Tesla) gondolta.
  A  Föld fajsúlya fokozatosan csökken és megváltozik < szívdobogása >
Miután a Föld < Schumann rezonancia < szintje több ezer évig állandót jelzett 1980-ban 7,8 Hz -ről felgyorsult a mai 12  Hz-re. Ez azt jelenti, hogy a rezgés frekvencia növekedés hatásaként  a nap 24 órája valójában 16 órát jelent. Ez egyelőre elfogadható de magyarázza , hogy miért nincs elégsséges időnk, miért sietünk egyre jobban és miért fáradunk. Mi történik a Foton Gyűrűbe való belépéskor 
2012-ben vagy más évben az teljesen elképzelhetetlen, hisz a teljes emberiség egy más dimenzióba  lép át.
Még nem tisztázott ?
Pontosítva 24 óra efektív 0 órát jelent, tehát a földi idő megszűnik !
De hogy egy szerencsétlenség nem jár egyedül- abban a > Nulla Pontban > megváltoznak a Föld mágneses Pólusai is.. A jó jel azonban ismételten- Az Idő vége nem a Világ vége. A pillanat  viszonylagos közelségének a jelét a naprendszer szélén található plazma ragyogásának 10 szeresére való növekedése. A napon keresztül a bolygók ugyancsak növekvő energiát kaptak.
A mayák  is várható változásokról a félistenek  üzenetetét küldik
-a teljes Naprendszer szinkronizálódik a Galaxissal és Világegyetemmel,a jó hatásaként
-atlépünk a jelen technológiából és amit az Időről és Térről tudunk
 -a pénz szükséglete eltűnik           
-az 5.-ös Dimenzióba lépünk
-az emberi DNS a jelenlegi 2 spirálról 12 spirálra programozódik át.
   Az emberi lényt illetően a változások hatalmasak és pozitívak. Mellékhatások viszont fájdalmasak (ami jó jel hisz a szervezet megtisztulását jelenti) így :
-migrén, fejfájás, fáradtság, szédülés , ritmuszavarok
-megfázás jellegzetes tünetei (láz, izzadás, csontfájás) melyeket a hagyományos kezelés nem segít
-Izomzat gyengülés, nehéz légzés, oknélküli elfáradás
- limfatikus és immun  rendszer változás, nyugtalanság, depresszió,stressz a múltba révedés

A Foton Gyűrűbe való belépéskor  egy átfogó újraharmonizálási folyamat történik, melyben a testünk saját frekvenciája a Világegyetem alapfrekvenciájára hangolódik.
Ez az < égbemenetel > mwlyről a régi írások beszélnek
A < felemelkedés <  mivel váratlanul erős azok akik alacsony  vagy negatív (rosszindulat, egoista) nem élik túl az átváltozást.
 A gén és DNS frekvencia  az embernél nagyon magas és  finom .Ezek tulajdonképpen a fény mely a félistenek és szentek auráját láthatővá teszik.
Dr Berrende Fox  vér tesztekből kimutatta  hogy 20 éve az emberek sejtszinten kezdtek változni, vannak kik a DNS szerkezetbeli új láncszemeket fejlesztettek (.
  Az üzletben gondolkodók nyereségei :
-intuició és paranormális teljesítőkészség fejlődése
-az agy jelen 10-15 % -nyi használatbavétel jelentős megemelése
-minden gyógyíthatatlan betegség  (rák, HÍV is) eltűnik
-megsokasodnak a telepatikusok és bioterapeuták
-megváltozik a fizikumunk és (akik túlélik) aurába öltözünk

 2012nagyon közel van, és többségünk biztosan fogja látni e jövendölés valódi vagy falsságát.
De mit kell tenned ? Alapvető változtatást életedben. Tanulj meg magas frekvenciát sugallni, rezegtetni ( jóság, szeretet, harmónia, fény, megértés, együttérzés) hogy megfelelj a Föld rezgésének (Mama Gee), mely már megkezdte az 5.. dimenzió fele a felemelkedést!

Pio atya próféciája a végidőkről

Pio atya próféciája a végidőkről 


Pio atya: "Magyarország olyan kalitka, melyből egyszer gyönyörű madár fog kiszállni"

"Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra"

Ezeket a szavakat mondta a híres Pio atya. De ki is volt ő valójában? Valóban hihetünk a szavainak?
Pio atya az olaszországi San Giovanni Rotondo kapucinus kolostorában élt és halt meg (1887-1968). Neve immár fogalommá vált a katolikus hívők többsége számára, története a 20. század misztikájának önálló fejezete. A karizmatikus pap számos szenvedése után a fizikai parajelenségek legritkább és fizikailag legérthetetlenebb jelenségét, a levitációt is megélte. Híres lett arról is, hogy a gyóntatószékben nála nem kell gyónni. Tisztánlátásával (vagy medialitásával) tudta ugyanis, hogy milyen problémái vannak a gyónóknak. Fotósok hiába próbálkoztak azzal, hogy szemben vele, háta mögött, vagy rejtekhelyről pillanatfelvételt készítsenek róla, a filmek exponálatlanok maradtak.
A sápadt és beesett arcú novícius napokig megvolt táplálék nélkül. Elegendő volt számára a szentáldozás. Ha a szent engedelmesség nevében evésre szólítják fel, kiadja magából az ételt. Venafróban 21 napig csupán az Eucharisztiából táplálkozik.

Egy alkalommal a novíciusmester nem engedte a szentáldozáshoz. Ebbe majdnem belehalt. Az eltiltást nem ismételték meg többé.
Egy év leteltével Padre Pió apja, látván fia sápadtságát és szemei alatt keletkezett sötét karikákat, haza akarta vinni, de ezt a vezető atya kereken elutasította. Kis idő múlva a novícius egészsége, amelyet a közösségi szabályok már kevésbé veszélyeztettek, annyira helyreállt, hogy szülei megnyugodtak.
Egy szép napon a vezető atya így szólt Padre Pió anyjához: Donna Giuseppa, a fia nagyon jámbor, nem találunk benne hibát!
Az egyetlen kényes pontot, a váratlan lázrohamokkal járó, bizonytalan egészsége jelentette. Ilyenkor a kolostor lázmérői rendszerint szétpattantak. A betegápoló atyának akkor az a jó gondolata támadt, hogy fürdőhőmérőket használjon a lázmérésnél. De mekkora volt a megdöbbenése, mikor egy nap a higanyszál 48 fokra szökött fel!
Voltak lázrohamai és éjszakai csatái. Padre Pióval szomszédos szobában lakni bizony nem volt könnyű. Először azt hitték, hogy ő maga idézi elő a pokoli zsivajt. Pio egyik éjjel zajt hallott. Kihajolt az ablakon, hogy megnézze, mi is történt. Egy óriási fekete kutyát pillantott meg a szomszéd ablak párkányán, amely "olyan véres" szemeket meresztett rá, hogy a szegény testvér üvölteni kezdett és csaknem elájult rémültében.
A szörny átugrott a szomszéd tetőre és eltűnt. A dolognak híre ment, mert Pio a naivságában az egész környéken kérdezősködött a félelmetes kutya felől.
Pio lelki atyja ezekből az éjszakai viadalokból vonta le az egyszerű következtetést, hogy a fiatal novícius nagy dolgokra lett kiválasztva. Pio őrangyala és egyéb angyalok továbbra is kiemelkedően nagy szerepet játszottak életében.
Olykor, amikor cellájába visszatért, fenekestől felforgatva találta azt. A könyvek a földön, a tintatartó széttörve, az ágyon rendetlenség. Mindenfelől utálatos szörnyek tűntek fel előtte, mihelyt megpróbált valamit pihenni. Reggelenként gyakran láttak rajta sebeket és kék foltokat szemei körül.
Egészségi állapota miatt felettesei szerzetesi fogadalmának letétele után hazaküldték szülőföldjére, hogy ott erőre kapjon.
Rendkívüli esetei miatt a fiatal novícius gyakran változtatta tartózkodási helyét, így elkerült Piannisiba, Morcone Venafroba, Serra Capriolába, Monte Fuscoba. A beneventoi dómban szentelték pappá, 1910 május 10-én. Életének álma így megvalósult.

Előfordult, hogy addig imádkozott, míg a többiek elfeledkeztek róla, és rázárták a templomot, de ez sem zavarta. Volt, hogy a sekrestyés fejét vesztve rohant az espereshez: "Jöjjön gyorsan, Padre Pió meghalt". Az esperes a kőpadlóra rogyva találta, mozdulatlanul, önkívületben. Miután a szent engedelmesség nevében a figyelmeztetést megkapta, fölegyenesedett és kinyitotta szemeit. Az esperes így jobbnak látta, ha odaadja neki a templomkulcsot. Ettől kezdve Padre Pio igyekezett észrevétlenül a templomban maradni.

Más alkalommal Don Salvatore, Pio atya felettese felnyitván egy Pio atyával kapcsolatos levelet, a szöveg helyén egy nagy tölcsér alakú tintafoltot talált. Ekkor szent haragtól elragadva az esperes felkapta a szenteltvíz-hintőt és alaposan meghintette vele a foltos papírt. A folt azonnal eltűnt.
Amikor ilyen esetei kitudódtak, Padre Pio mindent megtett, hogy kikerülje a kíváncsiskodókat. Mint Szent Ferenc, ő is szüleinek farmja mögött, saját kezűleg épített egy remetelak-félét, ahol a nyári napok mély csendjében csak Isten dolgaival törődött. Anyja csak az étkezésekhez hívta, amelyeket gyorsan elintézett.
1915 szeptember 20.-án Donna Giuseppina átvágott a szőlőskerten és kiáltozni kezdett Pio után. Fia kijött a kunyhóból és közben hevesen lóbálta kezeit, mintha megégette volna azokat. A jókedvű Giuseppina nevetni kezdett:
- Mi van veled Pio? Azt hinné az ember, hogy gitározol!
- Semmi baj, kis szúró fájdalmak, nincs jelentőségük.
Pio atya akkor kapta meg a még láthatatlan stigmákat... A fájdalom később olyan mértékű volt, hogy az esperes jónak látta, hogy felmentse őt a misemondás alól. Padre Pio azonban a világ minden kincséért sem hagyta volna el a misézést.
Pio atyát igen sokan szerették és tisztelték, hiszen mindenkivel csak jót tett, mégis voltak ellenségei és rosszakarói is, bár soha senkinek sem ártott. Ne csodálkozzunk rajta, hiszen Jézus Krisztusnak is voltak ellenségei; gyűlölték és keresztre feszítették, noha életének minden megnyilatkozása a jóság és a szeretet volt.

Három istengyűlölő az atya meggyilkolására készült. El is utaztak hozzá. Az egyik már Pio atya tekintetétől megtért. A másikat az atya lenyűgöző egyénisége térdre kényszeríttette. Az atya bizonyára imádkozott vagy szenvedett is értük. A harmadik azonban gúnyolta a másik kettőt, hogy nem férfiak, hanem gyávák, mint a nyúl. Pisztollyal a zsebében Pio atyához ment és alkalmas pillanatra várt. Közben hallotta és látta, hogyan panaszolják neki az emberek fájdalmaikat. Közöttük volt egy anya is, aki születésétől fogva vak és süketnéma leánykáját tartotta. Amikor az atya megjelent, minden oldalról körülvették és előadták neki kéréseiket. Az anya hirtelen szívet tépő sírásra fakadt: "Atyám, könyörögj a jó Istenhez az én szegény süketnéma és vak gyermekem gyógyulásáért!"

Pio atya megsimogatta a gyereket, mert nagyon szerette a kicsinyeket, és megkérdezte: "Mi a neved?"A gyermeknek szeme kinyílt a világosságra, füle megnyílt a hangra, nyelve a beszédre és hangosan mondta, amit soha életében nem tudott: "Mária névre kereszteltek:" A körülállók közül sokan könnyes szemmel estek térdre, közöttük a pisztolyos ember is. "Köszönjétek meg Jézusnak az Oltáriszentségben, vagy égi édesanyjának szólt szerényen Pio atya. Aztán a pisztolyos emberhez lépett, és kedvesen megkérdezte: Mit kíván az úr?" "Gyónni akarok" volt a felelet. Így térítette meg Pio atya ellenségeit.
(Maria Winovska "Padre Pio igazi arca" című könyve, pio.freeweb.hu nyomán Szent Korona Rádió) 





PIÓ ATYA JÓSLATAI

Utolsó idők - Próféciák, melyeket Pió atya kapott

1. "Fiam, fiam, már nagyon vártam ezt az órát, amelyben szívem nagy szeretetét feltárhatom neked.... Imádkozz hozzám és a többieket is figyelmeztesd erre, mert közel van az idő, amikor meglátogatom a hitetleneket, akik a kegyelemi időt nem használták ki. Tarts ki az imában, hogy ellenségeidnek ne legyen hatalma feletted. Mondd meg az enyéimnek, hogy mindig legyenek készenlétben, mert ítéletem hirtelen fog elérkezni és senki sem futhat el előlem, mindenkit megtalálok! Az igazakat meg fogom védeni. Figyeld a Nap, a Hold és a csillagok állását. Ha nyugtalannak tűnnek, és szokatlan módon mozognak, akkor tudni fogod, hogy már nincs messze a nap. Maradjatok erősek az imában és virrasszatok, amíg a pusztítás angyala elvonul az ajtótok előtt. Imádkozzatok, hogy ezek a napok lerövidüljenek."

2. "Imádkozz és térj meg! Nagy dolgok forognak kockán! Imádkozz! Mert az emberek jókedvvel és élvezettel haladnak a pusztulás felé, mintha egy álarcosbálra, vagy az ördög esküvőjére mennének. Segíts nekem a lelkek megmentésében. Túl sok a bűn. A harag napja, a maga félelmetes eseményeivel közel van, sokkal közelebb, mint gondolnád! A világ hamis biztonságérzetbe ringatja magát. Az isteni ítélet úgy fog lecsapni, mint a villám. Ezek az istentelen és gonosz emberek nem kapnak kegyelmet, úgy elpusztulnak, hogy Szodoma és Gomorra büntetése az övékhez képest semminek sem tűnik majd. Igen, mondom neked, a gonoszság még soha nem volt olyan nagy, mint napjainkban."

3. "Tartsátok zárva az ablakaitokat (az ítélet napján). Ne nézzetek ki. Gyújtsatok meg egy szentelt gyertyát, az sokáig ki fog tartani. Imádkozzatok a rózsafüzért. Olvassatok lelki könyveket. Végezzetek lelki áldozást és a szeretet tetteit cselekedjetek, amivel nekünk Örömet szereztek. Imádkozzatok kitárt karokkal, vagy boruljatok a földre, hogy sok lelket megmentsetek. Ne menjetek ki a házból. Gondoskodjatok elegendő élelemről. A természet erői megindulnak és a tűzeső miatt az emberek remegni fognak a félelemtől. Legyetek bátrak! Veletek vagyok!"

4. "Gondoskodjatok az állatokról ezekben a napokban. Én vagyok a teremtő, az állatok és az emberek védelmezője. Előtte jeleket fogtok kapni, hogy tudjátok, mikor kell majd több élelmet adnotok az állataitoknak. A kiválasztottak tulajdonát megvédem, beleértve az állatokat is. Ne engedjetek senkit sem kimenni az udvarra, aki kimegy az állatokat etetni, az meghal. Gondosan fedjétek le az ablakaitokat. A választottaim ne lássák haragomat. Bízzatok bennem, és én leszek az oltalmatok."

5. "Tűz-hurrikánok fognak áradni a felhőkből és az egész f öld fölött elterjednek! Viharok, rossz idő, villámok és földrengés lesz az egész földön, két napig. Szakadatlan tűzeső fog esni! Egy nagyon hideg éjszakán fog mindez elkezdődni. Mindez annak a bizonyítékaként, hogy Isten a teremtés ura. Akik bíznak bennem és hisznek szavaimnak, nincsen félnivalójuk, mert nem fogom cserbenhagyni Őket, és azokat sem, akik igémet terjesztik."
6. "Hogy felkészüljetek ezekre a csapásokra, a következő jeleket fogjátok tapasztalni: az éjszaka nagyon hideg lesz. A szél üvölteni fog. Egy idő után villámcsapásokat lehet majd hallani. Csukjatok be minden ajtót és ablakot. Ne beszéljetek senkivel, aki a házon kívül van. Térdeljetek le egy kereszt előtt, bánjátok meg a bűneiteket és imádkozzatok Anyámhoz védelemért. A földrengés ideje alatt ne nézzetek ki, mert Isten haragja szent"

7. "Akik nem hallgatják meg ezt a tanácsot, egy pillanat alatt meghalnak. A szél mérges gázokat fog terjeszteni az egész földön. Akik szenvednek, és ártatlanul meghalnak, mártírokká válnak és bevonulnak velem országomba. A sátán diadalmaskodni fog. Azonban három éjszaka után véget ér a földrengés és a tűz. A következő napon újra kisüt a nap és angyalok fognak leszállni az égből és a béke lelke elterjed a földön. Végtelen hála tölti el azokat, akik kiállták ezt a szörnyű próbát. Más országokból is választottam ki lelkeket, akik megkapják ezt a kinyilatkoztatást (Belgiumból, Svájcból, Spanyolországból), hogy ezek az országok is felkészüljenek. Imádkozzatok a rózsafüzért, de jól imádkozzatok, hogy imáitok az égbe jussanak. Hamarosan borzasztó katasztrófa éri a földet, olyan fenyítés, amilyen ezelőtt még soha."

8. "Mennyire nem törődnek az emberek ezekkel a (végső) dolgokkal! Nagyon hamar be fognak következni, minden várakozás ellenére. Mennyire közönyösek és nem készülnek ezekre az eseményekre, amelyeken hamarosan keresztül kell menniük. Isten ítélete eléri a földet. Atyám haragja kiárad az egész világra. Ezen figyelmeztetem a világot a ti közreműködésetekkel, ahogy már ezt olyan sokszor tettem."

9. "Ez a katasztrófa úgy fog elérkezni a földre, mint egy villám. Abban a pillanatban a reggeli nap fényét szurok- sötét váltja fel! Senki se hagyja el a házat és ne nézzen ki az ablakon ettől a pillanattól kezdve. Én magam jövök el a villámban és a mennydörgésben. A gonoszak megpillantják isteni szívemet. Nagy lesz a zűrzavar a teljes sötétség miatt, ami az egész földet beborítja, és sokan meghalnak f élelmükben, vagy elkeseredettségükben."

10. "A sötétség ezen napjaiban senki ne hagyja el a házat és ne nézzen ki az ablakon. A sötétség egy nap és egy éjszaka fog tartani, amit egy további nap és éjszaka követ, majd még egy nap, de a következő éjszakán a csillagok ismét világítani fognak és, reggel újra felkel a nap és TAVASZ lesz! A sötétség napjaiban a választottak ne aludjanak. Szakadatlanul imádkozzanak és ne botránkozzanak meg bennem. Össze fogom gyűjteni a választottakat. A pokol azt gondolja majd, hogy az egész földet birtokába vette, de én megfékezem."

11. "Újra és újra figyelmeztettem az embereket és sok lehetőséget adtam a jó útra való visszatérésre, de most a gonoszságuk elérte a tetőpontját és a büntetéssel nem lehet tovább várni. Mondjátok meg mindenkinek, hogy eljött az idő, amikor ezek be fognak következni."

Pió atya Magyarországról szóló próféciája:
"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mén általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra! "
(Lejegyezte Pió atya)

A magyarságnak küldetése van

A Magyarságnak Küldetése van!

A küldetése az, hogy rendületlenül tanítsa a „három a magyar igazság” tanát. Harmónia a testben, harmónia a tudatban és harmónia a szellemben, valamint harmónia ezek között, ez a magyar igazság. Így teremthetünk magunknak egészséges testet, boldogság-tudatot és szellemvilágot, vagy világos szellemet, mágikus módon, teremtve.
Master Tanpei Rinpocse - Utazó Tibeti Láma
2005-ben kijelentette, hogy mindennap imádkoznak a Földért.
Most vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.
A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz: 
„Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!"
Dalai Láma
" Magyarok!  A lehetőség eljött az Önök számára, hogy kibontakoztassák képességeiket és megmutassák a világnak szellemüket, kezdeményező képességüket. Ehhez azonban az önbizalom elengedhetetlen. Éppen ezért akármilyen nehéz is, bármilyen akadállyal, nehézséggel néznek szembe, nem szabad, hogy elveszítsék a reményt és az elhivatottságukat. Bizakodónak kell maradniuk! Egy tibeti mondás úgy tartja: 9 kudarc 9 próbálkozást jelent. Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll. Kérem, dolgozzanak továbbra is keményen, és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják. Az emberek sokszor - és ez a politikusokra különösen igaz - elvesznek az apró részletekben. Ez nem helyes. Gondolkodjanak távlatokban! Ez az én tanácsom. Köszönöm."
„A Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van”
(NASA szerint is a Föld szívcsakrája a Pilisben található, mely a Dunával határolva és a régi kiszáradt Dunaágat (most 10-es út) is belevéve, megmagyarázhatatlan módon valóban egy óriási szív alakot formáz.)

Nostredamus magyar vonatkozású jövendölései (részlet)
A második ezredév után, Pannónia váratlan erőre kap, Királyok gyűlése lesz Budán, De császáruk magyar marad. Kelet s nyugat központja lesz, Egy évszázadra legyőzhetetlen, Szembeszállni velük nem érdemes, Uralkodik a Lélek és a Szellem.
Nyirkai Jóslat
Már csak a tetteinken múlik. A Duna két partján megszületik a szeretet áldott fehér köre. A nemzet felemelkedik, és magával emel minden más nemzetet a Kárpát Hazában. Böcsületes alkuval visszakerül, ami visszajár. Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé, az Ős-ten, - a mi bennünk élő Isten nevében. Isten gyermekei, Teremtő nemzette Magyar nép igazságra juttatja a Szeretet tanítását.
Maya prófécia
Elvesztek a babiloniai káldeusok ismeretének az adatai, elvesztek a perzsa hóditó háboru miatt, de ezzel forr újra egyé a két papirend, igy lesz újból a mondai férj és feleség és együtt építik fel sok évszád után azt a piciny országot, melyet ma Magyarországnak nevezünk és minden bizonnyal a vérünkben csörgedezik e két papi rend vére és a mi elfelejtett öntudatunkban él továbbra is a tudományuknak minden apróbb ismerete!
Az első maya próféciának az első sorai nekünk magyaroknak is szól, mivel itt adja ki az utasítást arra, hogy újra vissza kell állítani a már elveszett tudós Papi rendeket és ezáltal ránk is vár a Káldeusi és Maghiár rendek újbóli megszervezése, felállítása!  Hatalmas feladat kevés idővel! Nem csevegni, nem félni kell a Jövőtől, hanem felébreszteni a tudatalatti ismereteinket, és formálni az igaz, papokat. Nem, nem a vallást kell megváltoztatni a jelen pillanatban, hanem azt a vallási tudományt felépíteni és tanítani, mely ezelőtt még 2000 évvel jelen volt a népeknél, hiszen, maga Jézus is ezt tanította!
Szent Pio Atya 
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. 
Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!' 
Karizmatikus találkozó, Budapest, 1998.:
Rómában egy érsek három sorból  álló kézírásos levelet kapott: „Magyarországnak kulcsfontosságú küldetése van Európában.  Próféták támadnak, és prófétálni fognak Európa szívében”. Három héttel később az érsek meghívást kapott Magyarországra, a karizmatikus találkozón való részvételre. Pio atyától pedig megerősítést kapott, hogy a levél üzenetét el kell hoznia Budapestre.
„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Iz 43, 18-19.)
II. János Pál pápa
Amikor először Magyarországra látogatott, kérte a magyarokat, hogy ne feledjék el, ne adják fel különleges küldetésüket!
Magyarország illetve a magyar nemzet különös hivatásául az egész világra szóló küldetést jelöl ki. Ez a jelenés annál is érdekesebb, mert nem magyar, hanem olasz látnoknak, a Máriás Papok Mozgalma alapítójának adott jelenésben mondta a Szűzanya, és a könyv amiből kimásoltam angolul 1998-ig 18 kiadásban, közel egy millió példányban jelent meg Amerikában, más nyelvű kiadásokról nem is beszélve. Tehát az üzenet máris világszerte ismert, és a világ joggal elvárhatja tőlünk, hogy a ránk bízott feladatnak megfeleljünk!  (forrás: Dr. Balogh Sándor Szent Korona Lovagrend tagja)
A Nyugat bukása és a magyarság szellemi elhívatása
„A tradiconális Kelet szellemi jelentőségét megfelelőképpen ismerve, amikor feltesszük a kérdést, hogy mi valójában a magyarság legmagasabb rendű szellemi küldetése, a válasz megtalálása végett abból kell kiindulnunk, hogy a magyarság az egyetlen olyan nép a Nyugaton, Európa szívében, amely - azzal egy időben, hogy jelenleg aktuálisan és minden ezzel összefüggő deviációval (elhajlással) együtt nyugati népnek számít - egy nem túl távoli - keleti eredetet és ezáltal egy látens keletiséget tudhat magáénak. Ebből a helyzetből szellemi vonatkozásban egy kettős előny fakadhat … csak hosszú tévelygés és szenvedések után lehet majd az a katarzis, amit a szent újratalálása, a szakrális hagyomány egyetemességének felélesztése-feltámasztása jelenthet. …”
Neked is küldetésed van!
Tény, hogy a magyar nyelv hordozza az ősi, mágikus energetikát. Így a magyar nyelvet beszélő emberek rendelkeznek ezzel a mágikus tudással.
Őseinknek csodálatos kozmikus Hitük volt - nem földi dolgokban - hanem kozmikus csodákban gondolkodtak, hiszen még emlékeztek rá, hogy onnan kapták a Fényt, és a feladatot, hogy ezt a Fényt juttassák el minden emberhez, árasszák szét a Föld népei között. Az akkori hitünk volt - mai nyelven szólva - a vallásunk. Valójában abban az időben nem igazán léteztek még vallások, ez inkább egy természetes Hit volt, amit a négyéves kisgyermek éppúgy megértett, mint a nyolcvan éves idős ember. Nem voltak még teológiai intézetek, hiszen minden érthető volt, a természetes hitet nem kellett magyarázni. A Hit természetes volt. A Hit az EGYség, az egyetemes szeretet nyelve.
A törvény tudása nem mentesít a felelősség alól! Az ok-okozat hatása alól a világ, és így Magyarország sem kivétel. Egy mindent átható törvény uralkodik, amit karmának hívnak

A dimenzióváltásról

2012 Dimenzió váltásról....

Á t a l a k u l á s


Éber szellemiséggel szemlélve a földi élet alakulását, nem lehet nem odafigyelni azokra a folyamatban lévő változásokra, amelyek érdekes módon tökéletesen összecsengenek több terület képviselőinek közeljövőre vonatkozó előrejelzéseivel. Talán az sem véletlen, hogy látszólag egymástól függetlenül – ami persze csak látszat, hiszen minden mindennel összefügg – a maják bölcseletei, a fizikusok, a csillagászok előrejelzései, az asztrológusok jövendölései és az ezoterikus jóslatok 2012-re vagy ezen időszak környékére hatalmas horderejű változásokat jeleznek, melyekről különféle megfogalmazásban hallhatunk. Egyesek szerint világvége, mások értelmezésében nagy átalakulás, a témával mélyen foglalkozó, emelkedett szellemiségű szakértők szerint pedig dimenzióugrás következik majd be. Hogy miért? Mert jelen életmódunkkal olyan romboló folyamatokat hajtunk végre, amelyek visszafordíthatatlan károkat okoznak a Földre és az Emberiségre nézve egyaránt. A destruktív folyamat fizikai és lelki értelemben egyaránt érzékelhető. Felelőtlenül kimerítettük Földünk életet biztosító őstartalékait, emellett folyamatosan szennyeztük az életterünket. Mindezek következtében bolygónk ökoszisztémája totálisan felborult. Nem csoda, ha háborog a természet, és egyre sűrűsödő katasztrófák formájában adja tudtunkra, elég a rombolásból! A túlnépesedésre pedig járványokkal válaszol a világ. Az emberiség lelki elkorcsosulására és az anyagiak hajhászására is itt a retorzió: a világválság. Ám az igazi büntetés a boldogtalanság, ami elsősorban a civilizált régiókban élő embereket érinti. Egy szó, mint száz, kitartóan és következetesen „megdolgoztunk” mindazért, ami mostanában történik velünk. Nem kérdés, hogy ennek a folyamatnak valamilyen formában véget kell vetni. Ha mi, emberek erre nem vagyunk képesek, akkor majd megteszik a mindenkinek hite szerinti felsőbb erők: a Természet, a Sors, az Isten, a földön kívüliek, a magasabb dimenziók lakói vagy az egységes Univerzális Intelligencia. Hogy mikor? Hamarosan! A folyamat már érezhetően elkezdődött. Hogy hogyan? Arra létezik néhány, az alábbiakban olvasható alternatíva. Szeretném felhívni az Olvasók figyelmét a különféle előrejelzésekben felfedezhető, véletlenül sem véletlenszerű hasonlóságokra!


D I M E N Z I Ó U G R Á S
V é g e t é r   e g y   f e j e z e t

A legenda szerint a maja naptárak időszámítása alapján 2012. december 21-én véget ér egy olyan ciklus, amely i. e. 3114. augusztus 13-án kezdődött el. Ezután újabb 5125 éves időszak veszi kezdetét, amely teljesen különbözik majd az előzőektől. Az átmenet feltehetően nem lesz zökkenőmentes A maja kalendáriumokból kiolvasták az elemzők, hogy a 16 milliárd évvel ezelőtt történt ősrobbanás óta milyen fejlődési szakaszokon ment át az emberiség. Az elképzelés követői úgy vélik, a maják valaha Atlantisz örökösei voltak, és rendelkeztek a jövőt illető információkkal is. Kultúrájuk Mexikó déli területeitől Honduras nyugati részéig virágzott, és tény, hogy egyik-másik találmányuk jóval megelőzte a korát. (Többek között írott nyelvvel, magas színvonalú építészettel, valamint fejlett csillagászati és matematikai rendszerrel büszkélkedhettek.)
A maja próféciák szerint a mostanában érezhető átalakulási folyamat a 2012-es év karácsonya előtti napokban éri el tetőfokát. Az ókor legpontosabbnak számító naptára éppen ezért 2012. december 21-én véget is ér. Az ehhez kapcsolódó átalakulás célja, hogy nehézségekkel teli és kaotikus anyagi világunkból felemelkedjünk a félanyagi létbe, melynek fő jellemzője a könnyebbé és könnyedebbé válás. Nem csupán a fizikai súlyok, terhek válnak légiesebbé, hanem a nehéz lelki és szellemi energiák – mint gyűlölet, bosszú, mártíromság, irigység, félelem – is könnyebben kezelhetőek lesznek e változást követően. A tudat tágulását igénylő felemelkedés a rengeteg nehéz, lehúzó energia miatt feltehetően nem következik be automatikusan, hanem tennünk is kell a fejlődés eléréséért.
Mit is jelent a dimenzióváltás?
Dimenzióugrásról akkor beszélünk, amikor egy bolygó – vagy más kozmikus test – az egyik dimenziószintről egy másikba lép. A mi esetünkben ez a harmadikból a negyedikbe való ugrást jelenti. Az ebben a galaxisban élő bolygók esetében először meggyengül a geomágneses mező, aztán a bolygó civilizációja hanyatlásnak indul, majd eljő a végső fázis, ami általában nem tart tovább két évnél, de nem kevesebb három hónapnál.
Már elkezdődött a folyamat
Szabó Judit ezoterikus író, a változásokkal foglalkozó médiumi üzenetek kutatója szerint a következőkre számíthatunk.
Úgy érezzük majd, mintha gyorsulna az idő, de valójában nem az idő gyorsul, hanem a Földet érő energiák rezgése emelkedik folyamatosan, aminek hatására egyre csökken az anyag sűrűsége.
Ennek egyik fizikai jeleként gyorsabban mozgunk, tehát azt érezzük, hogy A pontból B pontba haladva hamarabb tesszük meg az adott távolságot. Szellemi síkon pedig úgy érzékelhetjük a változásokat, hogy azt tapasztaljuk, egyre többször és hamarabb valósulnak meg gondolataink. Ezért is fontos, hogy figyeljünk rájuk, és tudatosan megfogalmazzuk őket. Ebbe már most érdemes energiát fektetni, mert a folyamat elkezdődött, amit kellő éberséggel saját életünkben is tapasztalhatunk.
A közgondolkodásban háttérbe szorulnak a materialista nézetek. Virágzik az ezotéria, holott 20 éve még beszélni is alig lehetett róla. Egyre többen választanak valamilyen alternatív gyógymódot a hagyományos orvoslás helyett, nő a bioboltok száma, sőt már a nagyáruházakban is kaphatók biotermékek.
Fejlődik a finomérzékelésünk, egyre jobban működik az intuíciónk. Tapasztalhatjuk magunkon a belső hallás kialakulásának jeleit is: úgy érezzük, mintha belülről csiklandoznák a fülünket, vagy hallani véljük a nevünket, holott senki sem szólt hozzánk.
Több együttérzést tanúsítunk az állatok iránt (ezt bizonyítja az állatvédők és a vegetáriánusok számának növekedése is), sőt sokan kommunikálunk is velük.
Eközben viszont a hétköznapok szintjén érezhetően nő a feszültség az emberekben. Ez azért van így, mert a bennünk rejlő „lehúzó” energiák fokozatosan felszínre kerülnek. Az új kialakulását egyfajta átrendeződésnek kell megelőznie. A nehéz élmények belső feldolgozása mindenkit igénybe vesz testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Ezért nemcsak feszültebbek, hanem fáradékonyabbak is vagyunk, és többet alszunk.
Természetesen vannak olyanok, akik nem kívánnak élni az emelkedő energiaszint nyújtotta szellemi fejlődés lehetőségével: ők egyre durvábbak lesznek, negatív tulajdonságaik megnyilvánulása megsokszorozódik.


A felemelkedés egyik feltétele, hogy képesek legyünk felülkerekedni a félelmeinken, és megnyíljunk, aminek a jelenlegi körülmények a legkevésbé sem kedveznek. Ezért először is tudatosítsuk magunkban a félelmet, mert csak ezután tudjuk azt leküzdeni! Ebben sokat segíthet a relaxálás. Továbbá gyógyszerszedés helyett keressünk valamilyen természetes gyógymódot, otthonunkban igyekezzünk csendet teremteni, és lehetőség szerint iktassuk ki a televízió háttérzaját stb.! Ha szeretnénk komolyabban dolgozni magunkon, vezessünk álomnaplót, és segítségével próbáljuk meg értelmezni álmainkat! Ami pedig a megnyílást illeti: a szeretet ott van mindannyiunkban, de ez önmagában kevés. A hozzá vezető utat telehordtuk mindenféle „törmelékkel”, vagyis nehéz élményekkel. Ezeket most fokozatosan el kell takarítanunk, azaz valamilyen gyógyítóeljárás segítségével feloldanunk. A körülmények valóban nem a legkedvezőbbek, de a jelenleg uralkodó intellektuális beállítottság az utolsó napjait éli, és egyre többször nyilvánulnak meg majd a nőies jin-energiák és az érzelmek.
Lesznek, akik megragadják a lehetőséget a továbblépésre, mások nem élnek ezzel. 2012 után azok tudnak együtt élni, akik életmód és szemlélet tekintetében hasonlítanak egymáshoz, és megegyezik a rezgésük. Példának okáért már most nehezen férnek össze a tudatosan az egészségükért tevők a saját felelőtlen életvitelük miatt megbetegedettekkel. Egyre többen keresik a helyüket, illetve a magukhoz hasonló embereket: gyakrabban költözködnek, és ismeretségi körük is folyamatosan változik.
Az átalakulást választóknak megváltozik a fizikai teste és az érzékelése is. A rezgések emelkedésével testünk finomabb, könnyebb, szinte áttetszőbb lesz, de a belső szerveink megmaradnak. A testi fájdalmak csökkenni fognak, és az öt fizikai érzékszervünkkel többet tudunk majd érzékelni.
A félanyagi létben már nem az intellektus játssza a főszerepet, és minden egyszerűbbé, tisztábbá válik. Az anyagot és a testünket is könnyebben alakíthatjuk elménk erejével. Ha belegondolunk, ez már jelenleg is tapasztalható. Érdemes megfigyelni, hányan gyógyulnak testi betegségekből gondolataik segítségével!
Fejtetőre áll a világ!
Azzal kapcsolatban, hogy hogyan vehetjük észre, amikor elérkezik a dimenzióugrás pillanata, Drunvalo Melchiezedek „Az élet virágának ősi titka” című könyvéből kaphatunk iránymutatást, mely segít abban, hogy felismerjük a dimenzióugrás lehetőségének időpontját:
ebben az időszakban minden rendszer szétesik, ami a civilizációt működtette, és eluralkodik a káosz, ami egészen a dimeznióugrás percéig tart. Az ugrást megelőző néhány órában olyan speciális forma- és színbéli változások lépnek életbe, amelyek az emberi tudat számára eddig ismeretlenek voltak. Egyszerre érkezik el a pillanat, amikor elhagyjuk a Föld harmadik dimenzióját, és átlépünk a negyedikbe. Ilyenkor általában a bolygó tengelye is megfordul, de ezt már nem fogjuk érzékelni az új tér-idő dimenzióban. Ez általános eset, amitől eltérően is végbemehet a változás. Minden attól függ, hogy bennünk, emberekben milyen a szeretet érzése egymás iránt. A planetáris dimenzióugrás első jele a geomágneses mező erőteljes gyengülése, ahogyan az a tudomány állása szerint a Föld esetében is történik az elmúlt kétezer évben. Az utóbbi évtizedekben a gyengülés folyamata felerősödött. A dimenzióváltáshoz közeledve a geomágneses mező összezavarodását tapasztalhatjuk.
Tudta? – A geomágneses mezők szerepe
Földünkön a geomágneses mezők összezavarodása, ami a dimenzióváltás közeledtét jelzi, már megtörtént, emiatt kellett nemrégiben világszerte a repülőtereken átállítani a mágneses műszereket.
Azt is kevesen tudják, hogy a madarak vándorlásuk során a mágneses vonalakat követik, amik az elmúlt évtizedekben – a geomágneses mezők összezavarodása következtében – jelentősen megváltoztak, ezért az állatok nem a megszokott helyekre vándorolnak. Ugyanez az ok áll amögött is, hogy rengeteg bálna és delfin köt ki a partokon.


Amikor a geomágneses mező szétesik, felcserélődhetnek a pólusok, vagy a bolygó tengelyének helyzete teljesen megváltozhat.
Ha a geomágneses mező eléri a nulla értéket, és ott marad több mint két hétig, az komoly befolyást gyakorol az emberi elmére. Orosz vélemények szerint azok, akiket a kezdetek kezdetén kilőttek az űrbe és több mint két héten keresztül a Föld mágneses mezején kívül tartózkodtak, megőrültek. Úgy tűnik, a Föld mágnesessége tartja meg emlékezetünket. Ezért az oroszok feltaláltak egy olyan mágneses szerkezetet, amit ezt követően az övükön hordtak a kozmonauták, hogy testük körül megmaradjon a mágneses mező az űrben is.
Aki kételkedne a geomágneses mező ránk gyakorolt hatásában, gondoljon a telihold okozta változásokra. Pedig a telihold csak kismértékben befolyásolja a geomágneses mezőt, ám a hatás mégis egyértelmű: fokozott vérzések, erőszak, rablás, több halál, születés, stb.
Ugorj, ha mersz!
A sikeres dimenzióugrás a spirituális éberségünkön múlik, fizikailag nem lehet rá felkészülni. Amikor a harmadik dimenzióba becsúszik a negyedik, azaz néhány órával az ugrás előtt, olyan tárgyak, színek, formák, ragyogások jelenhetnek meg, amiket nem tudunk értelmezni. Ezzel egyidejűleg a szintetikus anyagok, mivel nem kerülnek át a negyedik dimenzióba, összetevőikre esnek szét. Ennek tulajdonítható, hogy a sok ezer évvel ezelőtt a Földön élt, magasan fejlett civilizációk hagyatékából semmiféle szintetikus tárgyra nem bukkanhatunk, mert azok nem élték túl a dimenzióugrást. Ha egy magasan fejlett kultúra lényei maradandót akarnak alkotni (például piramisokat), akkor olyan természetes anyagot kell használniuk, ami a Földön eredeti formájában megtalálható. Mindenki, aki valaha élt a Földön, átélt már dimenzióváltást, mert ezen át kellett esnie ahhoz, hogy itt lehessen. A születésünk tehát egy dimenzióugrás, csak nem emlékszünk rá – ez az oka annak, hogy a későbbi életünk során nem tudjuk áthidalni a nagy távolságok valóságát. Tudatállapotunkban saját otthonunk rabjai vagyunk. A magasabb dimenzióban viszont azzá válunk, amit megteremtünk. Ez most is igaz lehetne, de sokan nem tudnak róla, ezért nem élnek teremtő erejükkel. Mindez ott majd tudatossá válik. Egyesekben persze már most is kezd tudatosulni a negyedik dimenziós képesség, és az új dimenzió néhány ismérvét felfedezni vélik jelenlegi életükben. Joggal tehetjük fel tehát a kérdést: lehet, hogy már át is léptünk a negyedik dimenzióba? Meglehet, mert néha egy-egy bolygó annak érdekében, hogy megkönnyítse az átváltozást, rendellenes úton ugrik a következő dimenzióba, és közben újrateremti a régit, hogy be tudja teljesíteni karmáját. Az elmúlt két évtizedben született kristálygyerekek kétségtelenül azért jöttek a Földre, hogy segítsék ezt a folyamatot a veleszületett magas szintű tudatosság és szeretet erejével. Senki sem tudhatja pontosan, hol tartunk a dimenzióváltás útján, de ha elbizonytalanodunk a folyamat ösvényein, legjobb, amit tehetünk, hogy figyeljük a gyerekek útmutatását. Ők a tanítóink, bízhatunk bennük, ugorhatunk velük bátran, ők ösztönösen tudják, merre tovább…
A Föld Kundalinije
Drunvalo Melchiezedek, a MER-KA-BA ősi tanításainak ismerője megírta a „Fény kígyója” című művében a Föld Kundalinijének vándorlását, mely szerint 2012. december 21-én a Föld tengelye át fog billenni a galaxis középpontja felé, és a Föld Kundalinije megkezdi a felszínen elfoglalt helyzetének módosítását. Ennek az alapvető energiának a mozgása megnyitja majd a teret a női energiák uralma előtt, melyre az elkövetkezendő 13 000 évben kerül sor. Ilyen hatalmas változások nem egy éjszaka alatt zajlanak le – bonyolultan összehangolt eseményekből szövődnek, melyeket végső soron a szeretet irányít, a mindenütt jelen lévő, minden élet iránt érzett szeretet.
A változás ciklusa
Földünkön 13 ezer évente bekövetkezik valamilyen szent és titokzatos esemény, amely mindent felforgat, és mélyreható változásokat idéz elő. A Föld középpontjához kapcsolódó ősi energia már elindult, hogy megtalálja új otthonát.


Ez az energia mozgás közben hasonlít egy kígyóhoz, akárcsak az emberi test Kundalinije. A Föld Kundalinije mindig a földfelszín egy meghatározott pontjához kapcsolódik, ahol megközelítőleg 13 ezer évet tölt el. Az idő letelte után azonban egy másik területre költözik. Ez az energia táplálja a Föld spirituális keresőit – nem csak a világ különféle asramjaiban „kolostoraiban” élőket, hanem a mindennapi életben is mindazokat az egyszerű embereket, akik a maguk módján Istent keresik. A Föld Kundalinije az a titokzatos energia, amely az emberiség minden tagjának szívét összeköti. Ez az energia a napéj-egyenlőségi precessziós ciklushoz igazodva mozog, és amikor elmozdul, megváltozik a spiritualitásról alkotott fogalmunk, és a következő ciklus energiái szerint alakul át, hogy magasabb szintű spirituális ösvényekre vezessen bennünket. A Kundalini két pólussal rendelkezik, közülük az egyik a Föld középpontjában van, a másik pedig valahol a felszínen található, és a világ bármely pontjára eshet. A Föld saját tudatossága határozza meg, hogy hol legyen.
Dél-Amerika, a Föld Kundalinijének új otthona
Mindannyian hallottunk már arról, hogy a Vízöntő korszaka felé tartunk. Ez így van, ezért 2012. december 21-én a Föld tengelye ennek a csillagképnek a szélére mutat majd, és 12 920 év óta először fordul majd elő, hogy a galaxis közepe felé indul el, és nem távolodik tovább. Az elkövetkezendő 2160 évben a Föld tengelyének egyenese a Vízöntő csillagképén belül fog mozogni. 2012. december 21-én a tengely egyenese átbillen a galaxis középpontja felé, és a Föld Kundalinije megkezdi a felszínen elfoglalt helyzetének módosítását. A Fény kígyója új otthonra lel Dél-Amerikában, így a spirituális erő Tibetből és Indiából Chilébe és Peruba költözik.
N A P K I T Ö R É S
Daniel Baker, a Coloradói Egyetem űrkutatója szerint soha nem látott mértékű napkitörésekre, úgynevezett nap-„szuperviharra” számíthatunk 2012-ben, amelynek következtében a civilizáció visszasüllyedhet a sötét középkorba. A felerősödött naptevékenység következtében ugyanis sötétbe borulhat az egész földgolyó, átmenetileg működésképtelenné válhat az elektromos hálózat, még a vízellátással is lehetnek gondjaink, valamint megszűnhet a légi közlekedés, és összeomolhat a világ kommunikációja. A kutató előrejelzései szerint az esemény csodálatos égi jelekkel kezdődik majd. Lángoló „fénykígyók” lepik el az égboltot, és ragyogó északi fény gyönyörködteti a szemet. Közismert, hogy a Nap aktivitása 11 évente felerősödik, azonban a soron következő napvihar hatásáról úgy vélekedik a kutató, hogy akár atomkatasztrófához hasonló következményei is lehetnek. Az amerikai tudományakadémia szakértőket kért fel arra, hogy elemezzék, milyen károkat okozhat egy hatalmas napvihar a Földön. Bár a tudósok nem kongatják a vészharangot és nem tettek javaslatokat arra, mit kellene tennünk a katasztrófa elkerülésére, elég sötét képet festenek a lehetséges következményekről.
A Nap 11 éves ciklusokban változik. A ciklus elején 3-4 évig egyre több napfolt jelenik meg, és mind hevesebb napviharok törnek ki, majd a maximumot elérve csökkenni kezd a napfolttevékenység. A jelenlegi napciklus körülbelül egy éve kezdődött, a csúcsa 2012-ben várható. Egy-egy hevesebb napkitörés során a Nap akár több milliárd tonna anyagot is kilövellhet a Föld irányába: a jelenség elektromágneses viharokkal jár, ez pedig tönkreteheti az elektromos berendezéseket bolygónkon. Az ilyen események során először az elektromos hálózat válik működésképtelenné, ezt követheti a kommunikációs rendszerek összeomlása, a közlekedés, a pénzügyi rendszer és a vízellátás akadozása. Ilyen helyzetben a GPS-eszközök is használhatatlanná válhatnak. Dan Baker tanulmánya felhívja a figyelmet arra, mennyire védtelenek vagyunk a Nap szeszélyeivel szemben, ráadásul a napviharok hatását nem lehet olyan pontosan megjósolni, mint a földi időjárást. (Bár mostanában ez is kérdőjeleket von maga után.) Az biztos, hogy bizonyos fokú kellemetlenségekre mindenképpen számíthatunk 2012-ben.
Megalapozott félelem
Ludmány András, az MTA Napfizikai Obszervatóriuma vezetője szerint nem alaptalanok a félelmek, ugyanis a műszaki berendezések esetében a kockázat elég nagy. „Az újabb technológiák egyes elemei elég érzékenyek a napkitörésekre. Előfordulhat, hogy a napciklus minimumában felküldenek egy műholdat, a maximumban pedig rájönnek, hogy az rendkívül érzékenyen reagál a sugárzásokra, így akár teljesen tönkre is mehet. Nem véletlen az sem, hogy a műholdak sugárzástűrését titokban tartják, nehogy a biztosítók megemeljék ezeknek az eszközöknek a biztosítási díját. Az erős napkitörések során a magasfeszültségű vezetékek mellett még az elektromágneses viharban antennaként viselkedő olajvezetékek is károsodhatnak, így nem csoda, hogy olajvállalatok is részt vesznek a napfizika finanszírozásában. A Föld irányába történő kitörésben száguldó protonok kb. fél óra alatt érik el a Földet, ám a koronaanyagnak nevezett, hatalmas mágneses buborék, ami az igazán nagy zűröket okozza, csak egy nap alatt ér ide. Ez lehetővé teszi, hogy valamelyest felkészülhessünk az eseményekre.”


Emlékezetes napkitörések


1859-ben – a ragyogó fénynek köszönhetően – a trópusokon hajnali 2 órakor újságot lehetett olvasni, a kaliforniai aranyásók pedig dolgozni indultak, mert azt hitték, megvirradt.
Ugyanebben az évben Amerikában és Európában egy heves napvihar miatt elnémultak a távíróvonalak.
A közelmúltban is találunk hasonló példát: 1989-ben Quebec lakóinak egy része 6 napig maradt áram nélkül a napkitörések következtében.

N I B I R U , A  R E J T Ő Z K Ö D Ő  P L A N E T - X
Egyes csillagászok szerint 2012-ben ér Naprendszerünkbe a Nibiru bolygó, amit PlanetX és XKBO néven is ismerhetünk. A Nibiru a Plútót elérve, tehát a Naprendszerünkbe való behatolása után körülbelül kilenc hónappal éri el, majd kerüli meg a Napot. Ez a Földre nézve katasztrófával járhat – írja a New Science. A Vörös Bolygó közeledésének jövendölése nemrégiben kisebb pánikot keltett, főleg az amerikaiak körében. Ez a Vörös Bolygó ugyanis nem a jó öreg Mars, hanem az a rejtőzködő bolygó, amit a létezésében hívők szerint, még a sumérok fedeztek fel, akik azt is megállapították, hogy a bolygó évenként kerül földközelbe, és a Napot megkerülve távozik. Ennek következménye számos katasztrófa és korszakváltás. Egyesek szerint az 1983 óta csak a világ legnagyobb távcsöveivel megfigyelhető bolygó ma már kis háziteleszkópokkal is észlelhető. A Vörös Bolygó tömege a mérések szerint körülbelül 23-szorosa a Földének. Számos kutató szerint feltűnése okozta a Földön az elmúlt évtizedekben tapasztalható rendkívüli időjárás-változásokat. Amennyiben a Nibiru közeledése katasztrófát idézne elő, úgy az néhány óra alatt lezajlana. Ezt követően viszont csak hónapok, esetleg évek múlva tudna visszaállni a földi élet a normál kerékvágásba. A new science & invention encyclopedia szerint a bolygó a Nap és Föld között elhaladva sötétségbe boríthatja bolygónkat. Ám nem ez jelenti a legnagyobb veszélyt. A tudósok szerint a Földnél 23-szor nagyobb planéta gravitációs vonzása olyan hatással lehet bolygónkra, hogy megakaszthatja, lelassíthatja forgását, ideiglenesen megcserélheti a pólusokat, valamint időjárási katasztrófákat, vulkánok kitörését és szökőár kialakulását idézheti elő. A Nibiru utolsó három bolygólátogatásának írott emlékei a történelemben is megtalálhatóak: a Bibliában a vízözön, az egyiptomi Holtak könyvében Atlantisz, illetve azt megelőzően a csendes-óceáni Lemuria elsüllyedése. Vagy akár említhetnénk az utolsó jégkorszakot is.
Vészjóslat a NASA-tól
A NASA számításai szerint a Föld lakosságának akár 1/3-a is elpusztulhat a Nibiru megérkezése okozta természeti katasztrófák következtében, a fennmaradó népesség további 2/3-a pedig a másodlagos hatások (élelmiszerhiány és éhezés) miatt veszítheti életét a katasztrófát követő 6 hónapon belül. A közelgő apokalipszisre felkészült az Egyesült Államok kormánya; a NASA a katonasággal karöltve feltehetően csillagközi szondát indít a Nibiru megfigyelésére. Addig is – a pánik elkerülése okán – mélyen hallgatnak. A katasztrófaterv a kiszivárgott információk szerint csak akkor lép életbe, amikor a bolygó már szabad szemmel is látható lesz – állítja M. Hazlwood, a kérdés egyik nemzetközileg is ismert szakértője.
C S I L L A G B Ö L C S E L E T
Az asztrológusok szerint a csillagbölcseletek is utalnak a jelen korban zajló meghatározó változásokra, bár ebben a folyamatban a szakemberek nem emelik ki a 2012-es évet. Ám az idei évvel (2009) nagyon ritka eseménysorozat vette kezdetét az égbolton. A transzcendens bolygók (Uránusz, Neptunusz, Plútó – tehát a szabad szemmel nem látható planéták), valamint a Szaturnusz (ami a Naptól a hetedik legtávolabb eső bolygó, egyben az utolsó, ami szabad szemmel látható) egyidejűleg végeznek retrográd, vagyis a Földről nézve visszafelé haladónak látszó mozgást. Amikor egy bolygó retrográd, akkor a földi életre sokszorosan képes kifejteni isteni minőségét. Ezzel az emberiség számára fokozott erejű lehetőség nyílik a bolygók hordozta energiák megélésére és teremtőerejük racionalizálására.
A Plútó a régi elpusztítását és az új felépítését jelképezi.
Az Uránusz, a gondolat szabadságát, a kreativitást, az alkotást szimbolizálja, ami az új teremtéséhez szükséges.
A Neptunusz a végtelen szeretet jelképe, jelzi, hogy az új megteremtésében az intellektuson kívül az érzelmek, a szeretet és a megbocsátás jelentős szerepet kap.
A Szaturnusz, vagyis az idő ura pedig arra utal, hogy elérkezett a megfelelő időpont a változtatáshoz.
Lehet, hogy ez a változás éppen 2012-re fog kiteljesedni?

R A C I O N Á L I S J Ö V Ő K É P
Dr. Hetesi Zsolt fizikus, csillagász, az ELTE TTK Csillagászati Tanszék óraadó tanára több fenyegető tényező együttes erejében látja a közeljövő katasztrófáját. A lesújtó jövőképről készített értekezésében többek között az alábbiakat olvashatjuk.
2008 és 2012 között visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg a világban. 2008-ban a Föld eléri az olajcsúcsot, azaz az egy évben kitermelt legtöbb olajmennyiséget. 2012-ig fokozatosan csökken a kitermelés, az igények azonban növekednek. Ez egyre nagyobb gazdasági és társadalmi feszültségek forrásává válik. 2012-ben lényegében az 1970-es szint elé esik vissza az erőforrás-termelés, és az addigra felhalmozott feszültség miatt összeomlik a rendszer. Ebből olyan válság következik, amelyet nehezen tudunk elképzelni manapság. Az olaj adja a villamosáram-termelés 40, illetve a közlekedés erőforrásainak 90%-át. Ebből látható, hogy hiányában súlyos ellátási zavarok várhatóak. Az ősmaradványi erőforrások kiesése fokozatos áramkorlátozást, illetve teljes kimaradást von maga után. Áram nélkül a mai társadalom nem képes fennmaradni, a városi életforma megoldhatatlan nehézségekbe ütközik. Nincs szállítás, az élelmiszer nem jut el a városokba (a szállítás 90%-a olajalapú); áram nélkül megszűnik a vízellátás, a tájékoztatás és a hírközlés. Mivel a fejlett világ a kapcsolattartásra egyre inkább a világhálót és a hordozható telefon-rendszert használja, ezért ez a terület is komoly visszaesést fog elszenvedni.
Az összeomlás sorrendje: az erőforrás-kínálat csökken, a gazdaság zsugorodik, a közegészségügy, mint a legdrágább és legkifinomultabb ágazat, összeomlik, ezt követik a zavargások, járványok és éhínségek. A fejlődő világban a zöldforradalom utáni mezőgazdálkodás megnövekedett termésátlagai a népesség növekedését is maguk után vonták. Amikor ezekben az országokban az erőforráshiány miatt visszaesnek a termésátlagok, továbbá összeomlik a gazdaság, a valószínűségre hagyatkozva egy embernek 20% esélye lesz élelemhez jutni, és 50-60% túlélni a járványokat és zavargásokat, azaz összesen 85-90% eséllyel nem marad életben. Az egész harmadik világ népességére nézve ez mintegy 4-4,5 milliárd ember halálát jelenti majd, körülbelül 2040-ig bezárólag.
Felforr a bolygó!
Az átlaghőmérséklet növekedtével három, egymástól független csapás is fenyegeti az élővilágot:
1.A hőmérséklet növekedésével biztosan elolvad az Északi-sark jege. Ennek következtében a Golf-áramlat előterében felhígul a só sűrűsége, ez pedig magával hozza az áramlat lelassulását, hiszen azt a só sűrűségkülönbsége (gradiense) hajtja. Egész Európa átlaghőmérséklete 4-5 °C-kal nő, a legrosszabb következmények a világtengerek partjain fekvő országokra várnak (az atlanti éghajlat szinte eltűnik, és a helyét a belső, kemény szárazföldi éghajlat veszi át).
2.A hőmérséklet növekedésével a világtenger is melegszik, ezzel a CO2-megkötő képessége csökken, tovább gyorsítva a felmelegedést. A melegedés miatt továbbá összeomlik az Amazonas-medence esőerdei élővilága, és ez fokozza a felmelegedés sebességét.
3.Ha 5 °C-ot „sikerül” emelni a bolygó hőmérsékletén, Szibériában felolvad a föld alatti összefüggő jégtakaró. Az ott található jég 10%-ban metánt tartalmaz; a vízmolekulák csapdába zárják a metánmolekulákat (klatrát-szerkezet) (Sloan, 2003). Ha mindez felszabadul (a jelenség Nyugat-Szibériában már zajlik), akkor összesen 450 milliárd tonna metán jut a légkörbe, ami rövid távon annak felel meg, mintha 23-szor annyi CO2 jutna ki, azaz, amikor ez megtörténik, a légköri viszonyok annak felelnek majd meg, mintha a CO2 sűrűsége 3900 ppm lenne. Ennek következtében egyszerűen felforr a bolygó.
M A G Y A R  K O R O N A
Berta Tibor orientalista író időkódelmélete csillagászatilag bebizonyította, hogy szerkezetileg köze van egymáshoz a dél-angliai Stonehenge-nek, az egyiptomi Kheopsz-piramisnak és a magyar Szent Koronának. Úgy véli, a két építmény üzenetet közvetít az emberiség számára, és ez a magyar korona szerkezetébe rejtett időkód segítségével megfejthető.


Berta kiindulásként arra az összefüggésre figyelt fel, miszerint a Stonehenge, a Kheopsz-piramis és a korona egyaránt kiemeli a Szíriusz csillagkultusz földi totemjelét, a fehér ló szimbólumot, amely a magyarok szent totemjele volt. Ezt követően kezdte el vizsgálni a korona szerkezetét, és felfedezte, hogy az abroncsból és a pántból (föld és ég) álló ékszer egy több ezer éves zoroasztriánus világképet tükröz, amely valamiféle csillagászati naptárként információt közvetít. Például a rajta látható „jelekben” utalást találhatunk Jézus születésére és 2012-re is. A jelek pontos megfejtéséhez azonban helyre kellene állítani az ékszer eredeti állapotát, és akkor talán újabb információkat tudhatnánk meg a közeli vagy éppen távoli jövőnkről, akár 2012-ről..., akár a Koronán szereplő utolsó dátumról, 2030-ról.
Egyéb érdekes előrejelzések a 2012 körüli időszakra
NASA-kutatók szerint 2012-re olvad el az északi jégsapka.
Nostradamus próféciája 2012-re ezt írja: „Húsz meg kétszer hatban az egek tudása a Földre látogat nagy öröm közepette. A betegség, a pestis, az éhínség eltűnik. Róma örül a megmentett lelkeknek. A tudósok félelemteli csodálattal mosolyognak. Megerősítést nyer az asztrológia. Új kezdet a tudományban.”
Tóra-szakértők 2010-től világméretű katasztrófát jósolnak.
Malakiás próféta 10.sz.-ban tett jövendölései napjainkban érik el jelentőségük tetőfokát. Az általa írt kódex 111 pápát sorol a világ végezetéig. 2005 áprilisában a Sixtusi-kápolnában megválasztották a soron következő 111. pápát, aki a jövendölések szerint az utolsó előtti az apokalipszist megelőzően. Ő XVI. Benedek. Utána már csak Péter van hátra, és teljesül az írás: „A Római egyház utolsó üldözésekor a székhelyet egy Péter nevű római foglalja el, aki nagy szenvedések közepette legelteti nyáját. Miután a hét domb városa megsemmisül, és egy szörnyű bíró ítélkezik népe felett.”